2017.11.21. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Egyelőre még nehéz a Magyar Református Szeretetszolgálat önkénteseinek a dolga, mert bár a reklámokból, az üzletek dekorációjából már dől a karácsonyi hangulat, az emberek szívében még nem nyíltak meg úgy az adakozás kapui, mint decemberben. A református szeretetszolgálat azonban már elkezdte a csokoládék, játékok, tanszerek és tartós élelmiszerek gyűjtését, hogy karácsonyra már ezeket el tudják juttatni a rászoruló, nélkülöző gyermekek és családjaik otthonába. A gyűjtés Szegeden is elkezdődött, itt készült következő összeállításunk, melyben Mándi Ferencet, a Csongrádi Református Egyházmegye diakóniai munkatársát, teológust, Hegedűs Márk kérdezte.
A Nyitott szemmel beszélgetőestek ehavi kiadásában az éppen kialakítás alatt álló Mária-út kelet-nyugati tengelyének megtétele került bemutatásra. Az Ábrám Noémi zarándokútjáról szóló rendezvény Az úton levő asszony címet kapta. A meghívottal Vákár Zsanett beszélgetett.
Hamarosan zárul a Kárpátaljai Református Egyház által a 2017-es évre meghirdetett Reformáció Gyermekei Program, amely arra buzdítja a családokat, hogy gyermekvállalással ünnepeljék a reformáció évét. Az eddigi eredményekről, keresztelési adatokról kérdeztük Menyhárt Nikolettet, a program koordinátorát. Riporter: Illés Kitti.
Újabb városban nyitott meg egész évben működő intézményt az Ökumenikus Segélyszervezet. Eger Önkormányzatával folytatott szoros együttműködésnek köszönhetően befejeződött a hiánypótló szolgáltatásoknak otthont biztosító felsővárosi épület felújítása, megtörtént a helyiségek felszerelése és felállt a szociális szakemberekből álló munkatársi csapat is. Az új központban elsőként pszichiátriai betegek nappali intézményével bővül a város ellátórendszere, később pedig rászoruló családokat segítő közösségi és fejlesztő tevékenységek is indulnak a tervek szerint- tudatta rádiónkkal Rácsok Balázs a segélyszervezet fejlesztési igazgatója. A riporter Tóth Éva.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





