2017.11.22. Határtalan

Hallgassa meg ma is a Kárpát-medencei Református Rádiók közös műsorát, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Ismét együtt imádkozik december 3-án a Kárpát-medencei reformátusság. Börzsönyi Józsefné, a Tiszáninneni Nőszövetség vezetője rádiónknak azt mondta: az elvándorlás megállításáért, és az emberek megélhetéséért fohászkodnak majd. Hegedűs Márk interjúja.

A kolozsvári magyar zenés színjátszás 225 éves évfordulója alkalmából Előttünk az elődeink című könyvbemutatóra és operagálára került sor november 9- én a Magyar Operában.

Az elmúlt 25 év történéseit, milyenségét Benkő Judit, Laskay Adrienn és Fekete Adél mutatták be. A könyv főszerkesztőjével, Fekete Adél muzikológussal, rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett.

A magyar kormány Hungary Helps elnevezésű humanitárius programja a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő közel-keleti keresztények mindennapjain kíván segíteni. A program keretében magyar delegáció érkezett Kurdisztánba. Ennek tagjaként Irakba utazott Taracközi Ferenc, a Kárpátaljai Református Egyház kommunikációs osztályának vezetője, beregszászi lelkipásztor, hogy eljuttassa a 2017-es Kárpátaljai Református Családi Csendesnap keretében összegyűjtött nagyértékű pénzadományt az üldözött keresztények megsegítésére. Ennek kapcsán november 21-én az iraki üldözött keresztyének mindennapjait bemutató képes beszámolóra került sor a beregszászi református egyház gyülekezeti termében. Taracközi Ferencet rádiónk munkatársa, Birta Zoltán kérdezte iraki útjáról.

Kálvinizmus – az élet református módja címmel tartott előadást a Sárospataki Református Egyházközség Gyülekezeti délutánok sorozatban Dr. Nagy Károly Zsolt a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanára. Bódisz Attila összeállításában elsőként az előadót hallják. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...