2017.11.23. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
A Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola koncert termében vasárnap zárult a zongora mesterkurzus következő állomása Várnagy Andrea magyarországi zongoraművész vezetésével. A háromnapos kurzuson szép számban vettek részt a kárpátaljai művészeti- és zeneiskolák tanárai illetve diákjai. A II. Tehetséggondozás mesterkurzusról Várnagy Andrea zongoraművésszel valamint Bobály Istvánnal az intézmény igazgatójával és Lőrincz Katalin zene-pedagógussal beszélgetünk.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete harmadik alkalommal hirdette meg a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázatot, amelynek a gálaestjére a Bulgakovban került sor november 11- én. A marosvásárhelyi Vecker együttes és a székelyudvarhelyi Simó Annamária és zenekara nyerte el a zsűri tetszését. A Legszebb Erdélyi Magyar Dal gálaestjének az egyik főszervezőjével, Mák Arannyal, beszélgetett, Bálint Enikő, rádiónk önkéntes munkatársa.
Pályaválasztási kiállítást rendezett a sárospataki Vay Miklós Református Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon. Ezen az intézmény vezetői és oktatói arról igyekeztek képet adni a végzős általános iskolás tanulóknak, hogy milyen szakmákat, végzettséget szerezhetnek az iskola fali között. Ezek többsége olyan hiányszakma, amellyel szinte biztos az elhelyezkedés. A következő percekben a református középiskola által kínált lehetőségekről, az oktatás feltételeiről, valamint a piacképes szaktudásról beszélgetünk Fedor Mátyás műszaki igazgatóhelyettessel. A riporter Bódisz Attila.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





