2017.11.25. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.
Mai műsorunkban Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezetőjével, Buhajla József főkonzullal beszélget Bírta Zoltán kollegánk. A következő percekben többek között az előző hétvége eseményei kapcsán a két ország közötti diplomáciai helyzettel, az ukrán-magyar kapcsolatokkal foglalkozunk. Tartsanak velünk!
A Reményik Sándor Galéria és az Apáczai Galéria rendezésében november 8-án került sor az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete Viszonylatok in memoriam Reformáció-500, Arany János-200, Kodály Zoltán-135 című tárlatának megnyitójára. A továbbiakban Székely Géza képzőművész-tanárt kérdezzük. Riporter: Szabó Anita.
A magyar kormány Hungary Helps elnevezésű humanitárius programja a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő közel-keleti keresztények mindennapjain kíván segíteni. A program keretében magyar delegáció érkezett Kurdisztánba. Ennek tagjaként Irakba utazott Taracközi Ferenc, a Kárpátaljai Református Egyház kommunikációs osztályának vezetője, beregszászi lelkipásztor, hogy eljuttassa a 2017-es Kárpátaljai Református Családi Csendesnap keretében összegyűjtött nagyértékű pénzadományt az üldözött keresztények megsegítésére. Ennek kapcsán november 21-én az iraki üldözött keresztyének mindennapjait bemutató képes beszámolóra került sor a beregszászi református egyház gyülekezeti termében. Taracközi Ferencet rádiónk munkatársa, Birta Zoltán kérdezte iraki útjáról.
A kolozsvári magyar zenés színjátszás 225 éves évfordulója alkalmából Előttünk az elődeink című könyvbemutatóra és operagálára került sor november 9- én a Magyar Operában. Az elmúlt 25 év történéseit, milyenségét Benkő Judit, Laskay Adrienn és Fekete Adél mutatták be.A könyv főszerkesztőjével, Fekete Adél muzikológussal, rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





