2017.11.26. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét eseményeiről számolunk be.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Hamarosan zárul a Kárpátaljai Református Egyház által a 2017-es évre meghirdetett Reformáció Gyermekei Program, amely arra buzdítja a családokat, hogy gyermekvállalással ünnepeljék a reformáció évét. Az eddigi eredményekről, keresztelési adatokról kérdeztük Menyhárt Nikolettet, a program koordinátorát. Riporter: Illés Kitti.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete harmadik alkalommal hirdette meg a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázatot, amelynek a gálaestjére a Bulgakovban került sor november 11- én. A marosvásárhelyi Vecker együttes és a székelyudvarhelyi Simó Annamária és zenekara nyerte el a zsűri tetszését. A Legszebb Erdélyi Magyar Dal gálaestjének az egyik főszervezőjével, Mák Arannyal, beszélgetett, Bálint Enikő, rádiónk önkéntes munkatársa.

A Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola koncert termében vasárnap zárult a zongora mesterkurzus következő állomása Várnagy Andrea magyarországi zongoraművész vezetésével. A háromnapos kurzuson szép számban vettek részt a kárpátaljai művészeti- és zeneiskolák tanárai illetve diákjai. A II.  Tehetséggondozás mesterkurzusról Várnagy Andrea zongoraművésszel valamint Bobály Istvánnal az intézmény igazgatójával és Lőrincz Katalin zene pedagógussal beszélgetünk:

A Nyitott szemmel beszélgetőestek ehavi kiadásában az éppen kialakítás alatt álló Mária-út kelet-nyugati tengelyének megtétele került bemutatásra. Az Ábrám Noémi zarándokútjáról szóló rendezvény Az úton levő asszony címet kapta. A meghívottal Vákár Zsanett beszélgetett. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...