2017.11.28. Határtalan

A Határtalan mai adásában Fazekas Lászlóval a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökével hallhatnak beszélgetést a most átadott Csillagházról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Reformáció hatása a templomépületekre” címmel látható fotókiállítás a Debrecen- Széchenyi kerti református gyülekezet templomának Kálmáncsehi Galériájában. A képek olyan partiumi szakrális épületeket mutatnak be, melyek eredetileg katolikus templomok voltak és később a reformációnak köszönhetően váltak reformátussá. Török Csaba tárlata ugyanakkor egyfajta bizonyságtétel is arra vonatkozóan, hogy az évezredes keresztyén érték megőrzése, továbbadása segít a mindenkori ember személyes hitéletének kialakulásában, fejlődésében. A tárlat, December 31-éig látogatható. Riporter: Tóth Emese.

Tar Károly Táncház című gyermekverskötetének a bemutatására került sor november 20- án a Kolozsvári Társaság székhelyén. A Kolozsvárról elszármazott íróval, költővel beszélgetett Buchwald Péter. Tar Károllyal rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő, készített interjút.

A baranta a történelmi magyar harci kultúrából származó testmozgások összegyűjtésével létrehozott harcművészeti stílus, mely a kilencvenes évek óta formálódik. Magyarország, Erdély és Felvidék után az érdeklődőknek lehetőségük nyílik a barantázásra immár Kárpátalján is. Nagyszőlősön és Beregszászon Szilaj István baranta edző, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa tart edzéseket. Vele beszélgetett rádiónk munkatársa, Tóth-Orosz Bettina.

Ünnepélyes keretek között adták át Rimaszombatban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház új ingatlanát, a több, mint 1 millió 160 ezer euró összköltséggel felépített Csillagházat,  amelyben konferenciaterem, 24 szoba 50 férőhellyel, tanácsterem, irodák és étkező is helyet kapott. A két részből álló komplexum régebbi szárnyában a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményeinek intézménye működik, az új része pedig a jövőben a zsinati ülések helyszínévé válik, valamint turisztikai szolgáltatásokat is nyújtanak majd benne, de szállásadást és idegenvezetést is vállalnak. Erről beszélget Fazekas László püspökkel felvidéki munkatársunk Iski Ibolya.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...