2013.05.01. Határtalan

Hallgassa meg a Kárpát-medencei Református Rádiók közös adását.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A magyar szórvány kérdése nagy kihívások elé állítja az erdélyi magyar politikusokat, de egyben a református egyházat is, hiszen a közösségek egyre apadnak. Látunk ennek ellentmondó példát is, mint például a Kolozsvár melletti Szászfenest, ahol gyülekezetet alapítottak az elmúlt évben, és ahol templomot építenek egy fiatal, dinamikus közösségnek, egy olyan településen, ahol soha nem volt református templom. De ez, sajnos, csak egyetlen példa. Míg a politikusok azt mondják, hogy minden magyar számít, és mindent meg kell tenni a legkisebb magyar közösségekért is, addig az egyház úgy gondolja, hogy nem lehet minden magyart megmenteni. Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadója egy szórványkonferencián úgy fogalmazott, hogy nem lehet megmenteni őket, mert nem akarják, az asszimiláció egyre nagyobb mértéket ölt. Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint mind az egyház, mind a politikum nagy hibát követ el akkor, amikor eurók ezreit költi a halódó közösségekre, és nem fordít elég figyelmet a nagyvárosi szórványra. Riporter: Kiss Gábor

Megalakult a Református Káté bizottság. A bizottságot, amelybe minden egyházkerület delegált tagot, tavaly a Generális Konvent szombathelyi ülése hozta létre egy hitoktatás szempontjait figyelembe vevő református káté elkészítésére. A bizottság elnöke Bodó Sára, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Gyakorlati teológiai tanszékének vezetője lett. Vele beszélget Kecskés Ákos.

Egy hétig a Föld napja alkalmából a környezetvédelemmel, a növényekkel és az állatokkal foglalkoztak a debreceni Immanuel otthonban. A rendezvénysorozat pénteken zárult, az intézményben már az anyák napjára és a gyermekhídra készülnek a gondozott gyerekek. A nyári táborokra pedig önkéntesek jelentkezését várják. Buzás Bori Győri Zsófiával az Immanuel otthon igazgatójával beszélgetett.

A gyermek a legdrágább kincsünk. Sokszor halljuk ezt a szlogenné vált gondolatot! Azonban sok szülő esetében sokszor meg kell kérdőjelezni: valóban a legfontosabb számukra a gyermek? Vannak olyan szomorú sorsú emberek, akik nem tudnak megfelelően gondoskodni róluk. És vannak olyan gyermekek is, akiket a szülők anyagi helyzetük miatt nem tudnak megfelelően ellátni… Beregszászban működik egy bentlakásos óvoda, az ötös számú, amelyik a hét öt napjára emberi körülményeket biztosít ezeknek a nehéz sorsú gyermekeknek. Kozmacsuk Anikó óvodavezetővel és Sipos Gézával, a beregszászi székhelyű Sámuel Alapítvány elnökével Kovácsné Marton Erzsébet beszélgetett. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...