2017.12.15. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Adventi képeslap kiállítás nyílt Sárospatakon a Művelődés Háza és Könyvtára galériájában. A tárlatot a szerencsi Zempléni Múzeum egymilliónál is nagyobb képeslap gyűjteményéből állították össze. Bódisz Attila összeállításában először Csatlósné Komáromi Katalin igazgatót hallják.

A Korunk Akadémia december 12-én, kedden 17 órától előadást tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében. Az esemény témája a következő volt: Az I. világháború utáni demokratizálódási kísérlet kudarca Kelet-Európában és a Horthy-rendszer. A meghívott előadó: Püski Levente történész, egyetemi tanár volt. A rendezvény házigazdája Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő. A továbbiakban ebbe az előadásba hallgathatnak bele. Szerkesztő: Szabó Anita.

A Pulzus Rádió az idén nyolcadik alkalommal tart karácsonyi jótékonysági akciót, melynek keretében minden évben több ezer gyermek részesülhet ajándékban. A gyűjtésből származó cipős-dobozokat idén is a Sámuel Alapítvány közreműködésével juttatják el majd a rászorulókhoz.  A program mottója: Segíts, hogy segíthessünk! Az akcióról Birta Zoltánnal a Pulzus rádió főszerkesztőjével beszélgetünk. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...