2017.12.21. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

December 19-én felavatták a kárpátaljai Mezővári település új református óvodáját, mely a Tündérkert nevet kapta. Az intézmény Hódmezővásárhely és a magyar kormány támogatásával épült meg a Beregszászhoz közeli községben. Az ünnepélyes átadón jelen volt dr. Grezsa István, a magyar Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa, valamint Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere. Elsőként őket kérdezi rádiónk munkatársa, Birta Zoltán.

Átadták a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumot Budapest VIII. kerületében. A Károli Gáspár Református Egyetem új szakkollégiumában hetvenhat hallgató tanul. Sepsi Enikővel, a bölcsészettudományi kar dékánjával Fekete Zsuzsa beszélgetett.

Az idén is megszervezték az Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalmat az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban december 17-én. A sokadalmat színesebbé tették szolgálatukkal a szervezők által meghívott közösségek résztvevői. Rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett Kató Máriával a Kallós Zoltán Alapítványtól, Nagy Bertával a Bóbita Játszóháztól és Nádudvary Mária-Magdolna iparművésszel.

Hosszú idő után a Magyarországi Református Egyház küldöttsége volt az első egyházi delegáció a háború sújtotta Szíriában. Ódor Balázst, a Magyarországi Református Egyház külügyi irodájának vezetőjét Hegedűs Márk kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...