A Világosság református egyházi műsor 2017. december 31-ei ajánlata
A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsorban fő témája az év végi számvetés és az új évbe vetett reménység, de szó lesz a komáromi református óvoda ünnepélyes alapkőletételéről és a Sárón elkészült József-házról, valamint a gyülekezet templomának a felújításáról is.
Az év vége lehetőséget ad arra is, hogy egyfajta lelki leltározást végezzünk magunkban. Mi az, amit tovább vihetünk az új évbe, s mi az, amit le kell tennünk, hogy ne cipeljük teherként magunkkal. Dobai Egyeg Kamilla sókszelőcei lelkipásztor a múló és az előttünk álló évvel kapcsolatban osztja meg gondolatait a hallgatókkal.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 2016 őszén kapcsolódott be a Magyarország Kormánya által kezdeményezett Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programba. Ennek eredményeként advent harmadik vasárnapján, december 17-én letették le az első felépítésre váró komáromi református óvoda alapkövét. Az eseményről összeállításban számolunk be.
A hat évvel ezelőtt kezdődött el a sárói gyülekezet parókiájának a felújítása azzal a céllal, hogy ha majd befejeződnek a munkálatok, akkorúj tartalommal töltsék meg a menet közben József-házra elnevezett épületet. Az idén sikerült teljes mértékben megszépülnie a korábban nagyon rossz állapotban lévő ingatlannak, de megújult a gyülekezet templomának belső tere is. A kezdetről és a végeredményről Révészné Bellai Csilla és Révész Tibor lelkipásztorokkal beszélgetünk.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.
A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





