2018.01.01. Határtalan

Hogy mi az az AZÉ, és mi, ki az az AZÉ Zenekar, s az ehhez kapcsolódó témákról beszélgetünk a Határtalan mai adásában Révész Csilla zselízi lelkipásztorral.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Hosszú idő után a Magyarországi Református Egyház küldöttsége volt az első egyházi delegáció a háború sújtotta Szíriában. Ódor Balázst, a Magyarországi Református Egyház külügyi irodájának vezetőjét Hegedűs Márk kérdezte.

A közösségben énekelni vágyóknak nagy ajándék volt az AZÉ kiadvány. Hogy mi ez a kiadvány, hogy használják például a zselízi gyülekezetben, hol hallható az ezen énekekből összeállított AZÉ Zenekar, a zenekar énekesnőjét, a kiadvány fotósát, a zselízi lelkészt, Révész Csillát felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika faggatja.

Egy új szeretetszolgálat, a Te is adhatsz kezdte meg munkáját Kárpátalján, mely a református szeretetszolgálattal együttműködve tevékenykedik az elesettek megsegítésén. December 19-én indult útjára egy újabb küldemény Kárpátalja szórványban lévő településeinek református gyülekezeteibe. A Te is adhatsz szeretetszolgálat vezetőjével, Pál Sándorral rádiónk munkatársa, Birta Zoltán beszélget.

Adventi Gyermefesztivál és Sokadalom volt advent 3. vasárnapján az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban. A rendezvény egyik főszervezőjével, Matekovits Hajnalkával beszélgetett Bálint Enikő, rádiónk önkéntes munkatársa. Szerkesztő: Szabó Anita.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...