A Világosság református egyházi műsor 2018. március 25-ei ajánlata
A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témája: Jézus jeruzsálemi bevonulása. De szó lesz Jézus csodáiról, amely témája volt a Jókán megtartott bibliai versenynek és arról is, hogy a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjének polgári tagozatában részesült Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese.
Jézus királyi fogadtatásban részesülve, de mégis alázatosan és szelíden vonul be Jeruzsálembe egy szamár hátán. Hogy miért? A virágvasárnapi történet üzenetét Rácz Elemér marcelházi lelkipásztor osztja meg a hallgatókkal.
A haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozatának kitüntetésében részesült március 15-én Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese. A díj kapcsán beszélgetünk vele.
Jézus három éves működése során nemcsak tanította az embereket, hanem jeleket és csodákat is tett, gyógyított, feltámasztott, parancsolt a természet erőinek, megsokasította a rendelkezésre álló keveset. Ezeket a csodákat hozzuk közelebb a dunaszerdahelyi hittanosok segítségével, akik az Úr Jézus csodáiról adtak számot Jókán az Emmaus polgári társulás szervezésben megvalósult bibliaismereti versenyen, ahol az élmezőnyben végeztek.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
Ismétlésre másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.
A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható. A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





