A Világosság református egyházi műsor 2018. április 29-ei ajánlata
A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Péter látogatása a pogány százados, Kornéliusz házában és majd beszámolunk a nagysallói lelkészbeiktatásról, de szó lesz a gyülekezeti életről és a jövőbeli tervekről is.
Egy látomás hatására a pogány százados, Kornéliusz meghívja a házába Péter apostolt, aki elfogadja a meghívást. Ennek előzménye az volt, hogy neki is volt egy látomása, egy lepedő ereszkedett le hozzá, amelyben mindenféle négylábú és csúszómászó állat volt, s egy hang felszólította, hogy ölje és egye. Azzal utasította vissza a kérés teljesítését, hogy soha nem evett semmi közönségeset vagy tisztátalant, de a hang kijelentette, hogy amit Isten megtisztított, azt ne mondja tisztátalannak. Ennek a látomásnak a hatására látogatja meg Péter a pogány századost, annak ellenére, hogy abban az időben tilos volt a zsidóknak idegenekkel kapcsolatot teremteni. A látogatás üzenetéről szól a hallgatókhoz Csiba Zoltán madari lelkipásztor.
Harminchárom év után ismét lelkipásztort iktattak be Nagysallón, Szabóné Tok Tünde személyében, aki az elmúlt évben fogadta el az egyházközség meghívását az előző lelkipásztor, Kiss Pál nyugdíjba vonulása után megüresedett lelkészi állás betöltésére. Az ünnepségről összeállításban számolunk be, amelyben részletek hangzanak el Fazekas László püspök igehirdetéséből, Kassai Gyula esperes beiktatási beszédéből, és a szószékfoglaló igehirdetésből is, valamint Kiss Pál volt nagysallói lelkipásztor, korábbi esperes köszöntő beszédéből is.
A műsorban az alkalom kapcsán megszólalnak a gondnokok és Szabóné Tok Tünde lelkipásztor is, akik a gyülekezet jövőbeli terveit is megosztják a hallgatókkal.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
Ismétlésre másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.
A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható. A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





