2013.05.09. Határtalan

Összeállításunkban ezúttal kárpátaljai és magyarországi híreket válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Elballagtak a Sárospataki Református Gimnázium végzős diákjai. Szombat délelőtt 92 tanuló búcsúzott az Alma Matertől, akik mától tudásukról adnak számot. A református templomban tartott ballagási ünnepségen Csomós József hirdetett igét. A református püspök kiemelkedő eredményeiért „Tiszáninnen református diákja” díjat adományozott Mező Gábor 13.E. osztályos tanulónak. Vele beszélget először Kojsza Péter.

Az idei tanév végén három tizenkettedik osztály tanulói ballagtak el a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonból, köztük egy hat és két négy osztály végzősei. A református intézményből összesen 101 tanulónak szólalt meg szombaton utoljára a csengő. Még javában, a szombat kora reggeli órákban, a ballagás előtt beszélgetett diákokkal és az intézmény vezetőjével,Ábrám Tiboriskolaigazgatóval Kecskés Ákos.

Tisztújító közgyűlést tartott a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége május 4-én Beregszászban. Az egybegyűltek egyhangú szavazata alapján ismét Virág László lett a KMVSZ elnöke. Fábián Kata beszámolójában elsőként a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének munkáját dr. Szabó Balázs, a vidékfejlesztési minisztérium főosztályvezetője értékeli, majd Virág Lászlót, a szövetség elnökét hallják.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...