A Világosság református egyházi műsor 2018. július 1-ei ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témája egy születésétől fogva béna férfi meggyógyítása Lisztrában. Szó lesz a zempléni és az ungi egyházmegyében a 2017-es évben megvalósult beruházásokról és  a Szeretethídról is.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Lisztrában Pál meggyógyít egy születésétől fogva béna férfit Lisztrában. A nép áldozatot akar bemutatni nekik, de Barnabással együtt sikerül őket lebeszélni szándékuktól. A történet üzenetét Varga Zoltán szádalmási lelkipásztor osztja meg a hallgatókkal.

A zempléni egyházmegyében 18, az ungiban pedig 13 egyházközség újíthatta meg ingatlanját a magyar kormány támogatásának köszönhetően az egyházközségek megerősítése céljára meghatározott keretösszegből. A részleteket Kendi Csaba és Kraus Viktor esperesek mondják el.

Mozdulj, segíts, szeress! címmel szervezték meg  a Kárpát-medencei református önkéntes napokat, a Szeretethidat, amelybe a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház gyülekezetei is szép számban bekapcsolódtak. Somorja, Negyed, Deáki és Nagykeszi lelkipásztorait kérdezzük arról, hogy milyen  vállalást teljesítettek a május 25-ére és 26-ára meghirdetett napokon.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.

Ismétlésre másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.

A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...