A Világosság református egyházi műsor 2018. július 29-ei ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor  témája Pál és Szilász találkozása Lídiával és egy szolgálóleánnyal, a deáki gyülekezeti napközis tábora, valamint a keresztyénség és Európa viszonyát vizsgáló doktori értekezés.

 

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Pál Szilásszal együtt Filippibe megy, ahol megismerkednek egy Thiatirából való, Lídia nevű istenfélő, bíborárus asszonnyal. Később találkoznak egy jövendőmondó szolgálólánnyal is. Ezeknek a találkozásoknak és azok eredményéről szól a hallgatókhoz André János szilicei lelkipásztor. 

Állati küldetés címmel szervezte meg nyári táborát a deáki református gyülekezet. A játékkal és különböző foglalkozásokkal fűszerezett öt napos együttlét alatt mély bibliai üzeneteket hordozó történetekkel is megismerkedhetett a mintegy hatvan fős gyermeksereg. Az eseményről összeállításban számolunk be.

A keresztyénség és Európa viszonyát vizsgálta doktori értekezésében Palcsó Attila hetényi lelkipásztor, aki júniusban vehette át a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán a doktori tanulmányai befejezését igazoló diplomát és tette le a doktori esküjét, erről is beszélgetünk műsorunkban.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.

Ismétlésre másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.


Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...