2013.05.26. Világosság református műsor ajánlata

2013. május 23., csütörtök

A Pátria rádióban május 26-án a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája továbbra is Jézus csodatettei,  aki ezúttal egy bénát gyógyított meg. Szó lesz a megyercsi gyülekezet megválasztott lelkipásztorának a beiktatásról, valamint az áldozócsütörtöki konfirmációról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Jézus nemcsak a beteg kérésére gyógyít, hanem mások hite miatt is. A béna meggyógyításának üzenetéről szól igehirdetésében Fazekasné Tamás Zsuzsanna komáromi lelkipásztor.

Május 12-én iktatták be tisztségébe a megyercsi egyházközség megválasztott lelkipásztorát  Végső Lászlót. Az ünnepségen készült összeállításban megszólal ifj. Zsemlye Károly és a özv. Králik Mihályné a gyülekezet gondnokai, valamint a beiktatott lelkipásztor.

A legtöbb gyülekezetben pünkösd előtt egy héttel tartják a konfirmációt. Dunamocson és Madaron viszont hagyományosan áldozócsütörtökön tesznek vallást hitükről a 15 éves fiatalok. Hogy miért? Erről  Nagy Lajos madari és Dobai Sándor esperes, dunamocsi lelkipásztorok beszélnek a műsorban.

 Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.


Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...