2013.05.24. Határtalan

Mai összeállításunkban beszélgetést hallhat az ondava-hernádi szlovák egyházmegye kórustalálkozójáról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Kassa adott otthont az ondava-hernádi szlovák egyházmegye kórustalálkozójának.
A kórustalálkozó eseményeiről felvidéki munkatársunk Pándy Kovács Tímea beszélget Bodnár Noémivel a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zenei osztályának munkatársával.

Ismerjük meg egymást! Ez volt a mottója a Hajdúsámsoni Református Egyházközség első pünkösdi családi délutánjának, amelyet a bánki tájháznál rendeztek meg május 20-án. A családi programra több mint százan mentek el, a többség kerékpártúrával egybekötve, de a délutáni programon a pihenés mellett jutott idő közösségi játékokra is, hogy jobban megismerhessék egymást a gyülekezeti tagok. A riporter Solymosi Miklós.

Kedden, május 21-én, sajtótájékoztató keretén belül ismertették a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szervezői a rendezvény június 5 – 9. között sorra kerülő harmadik kiadásának programját. A Romániai Magyar Könyves Céhnek, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének, az RMDSZ Főtitkárságának és a Kós Károly Akadémiának közös szervezésében létrejövő esemény ez alkalommal is színes, valamint a tavalyi évhez képest bővült programokkal várja majd a Mátyás szülőháza előtti térre látogatókat. Kiss Gábor összeállítása következik:

Jelképes zászlóbontással és toborzással emlékeztek a kárpátaljai Mezőváriban és Beregszászban Esze Tamás zászlóbontásának 310. évfordulójára. Bereg vármegye és székhelye Beregszász kimagasló szerepet játszott a II. Rákóczi Ferenc vezette Habsburg-ellenes szabadságharcban. 1703. májusában kereste fel a fejedelmet a brezáni várban a tiszaháti jobbágyok küldöttsége a tarpai Esze Tamás vezetésével. A fejedelem a küldöttség előtt kijelentette: aki zászlaja alatt fegyvert fog, azt felszabadítja a földesúri függés alól. A fejedelem zászlókat nyújtott át a küldöttségnek, melyekre arany szállal a következők voltak ráhímezve: CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTATE (Istennel a hazáért és a szabadságért). Esze Tamás és csapata a zászlókkal Váriba érkezett, ahol 1703. május 21-én elfoglalta a tiszai réveket és átjárókat, majd gyűlésre hívta a falu népét. Két zászlóval mintegy 300 felkelő vonult fel a falu főterén. Kifüggesztették Rákóczi kiáltványát, csatlakozásra szólították fel az embereket. Vári népe egytől egyig a felkelőkhöz csatlakozott. Váriban Kész Barnabás történész, a pro cultura sub charpatica civilszervezet hagyományőrző műhelyének vezetője adott interjút.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...