2013.05.30. Határtalan

Összeállításunkban szóra bírjuk a zempléni egyházmegye bibliaismereti vetélkedőjének egyik szervezőjét, a gyermekek egyik felkészítőjét és néhány résztvevő gyermeket.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Jobb adni mint kapni – megtapasztalhatták a bibliai gondolat igazságát, akik a hétvégén részt vettek a Magyar Református Szeretetszolgálat rendezvényén, a Kárpát-medencei önkéntes napokon. A Szeretethídon csaknem 16 ezren segédkeztek, köztük egyházi vezetők, idősek, fiatalok és fogyatékkal élők. Fekete Zsuzsa riportja.

Ha összegezni akarjuk az erdélyi műemlékek helyzetét, akkor a műemlékvédelmi szakemberek szerint elszomorító a helyzet. Benczédi Sándor, az Európai Uniú Europa Nostra díjas műépítésze szerint a műemlékvédelem egy gyásztevékenység, de biztató, hogy vannak manapság olyan fiatal szakemberek, akik saját idejüket és pénzüket áldozzák arra, hogy a műemléképületek életét meghosszabbítsák. Guttmann Szabolcs szerint pedig olyan tevékenységeket kellene folytatni, amelyek megismertetik az emberekkel ezeket az értékeket, amelyek történelmünk látható lenyomatai. Összeállításunkban annak jártunk utána, hogy hogyan látják szakembereink a műemlékek helyzetét, ugyanakkor megszólal Kató Béla is, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, aki szerint a történelmi egyházaknak sincs könnyű szerepe, hiszen templomaik nagy többsége műemlék, ezeknek a karbantartása, javíttatása pedig rengeteg pénzbe kerül. Kiss Gábor összeállítása következik az erdélyi műemlékek helyzetéről.

Sok helyen vetélkedő tárgya lett a Biblia, s ún. bibliaismereti vetélkedőket sok helyen szerveznek már felnőtteknek, presbitereknek, pedagógusoknak, de talán a gyermekeknek rendezett verseny a leggyakoribb. Az elsődleges cél más versenyekkel ellentétben nem az, hogy ki hányadik helyen végez, vagy a nem létező dobogó melyik fokára áll, hanem hogy a Biblia egy-egy szakaszát, egy-egy személyének életét még jobban megismerjék. Ez volt a cél május 25-én Királyhelmecen is, ahol a felvidéki zempléni egyházmegye bibliaismereti vetélkedőjét tartották meg a gyermekeknek. Erről készült Molnár István, felvidéki önkéntes munkatársunk összeállitása, amelyben megszólalnak Molnár Éva, királyhelmeci lelkipásztor, a vetélkedő egyik szervezője; Langschadl István lelkipásztor, a kiskövesdi gyerekek felkészítője, valamint a vetélkedőn részt vevő gyerekek.

Múlt héten indult el a kárpátaljai Pulzus Rádió. Az ünnepélyes megnyitóról már több tudósítást hallhattak a Határtalan műsorában. A következő percekben a zenei felhozatalból kapnak rövid ízelítőt hallgatóink. Elsőként a Dongó, illetve a Bartina magyarországi zenekarok vezetőit hallják. Az összeállítást Fábián Kata készítette.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...