2013.06.09. Világosság - műsorajánlat
2013. június 02., vasárnapA Pátria rádióban június 9-én a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája ezúttal a vámszedő Lévi elhívása. Szó lesz a sárói gyülekezet hálaadó zenés ünnepi istentiszteletéről, a szilicei templom felújításáról és a Mindennapi kenyér szociális programról.
Jöjj és kövess engem, mondta Jézus Lévinek. Az elhívás üzenetéről szól a hallgatókhoz Nagy Zsolt negyedi lelkipásztor.
Szentháromság vasárnapján zenés istentiszteleten adott hálát a sárói református gyülekezet a részben megújult parókiájáért és a templom tornyának a megújulásáért. Az ünnepség keretén belül emléktábla avatására is sor került. Az eddig megtett útról, amely az ünnepség nevét is viselte Révészné Bellai Csilla lelkipásztorral beszélgetünk.
Tizenhat évvel ezelőtt kezdte el a szilicei gyülekezet a 13. században épült templomának a felújítását. A hosszú időszak annak is tudható, hogy a munkálatok menetét főleg az anyagiak befolyásolták, de még mindig van mit tenni. André János lelkipásztor az eddig elvégzett munkálatokról ad tájékoztatást.
Bemutatjuk a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja Mindennapi kenyér programját Ráczné Édes Jolán megbízott igazgató segítségével.
A műsorhoz jó vételt és áldott elcsendesedét kiván a szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





