2012.11.25. Világosság
A műsor témái: boldogság Krisztusért szenvedni, beszélgetés hangzik el a rimasimonyi lelkipásztori beiktatásról, valamint szó lesz a kisóvári templom felújításáról is.
Ne háborogjunk a szenvedés miatt, hanem inkább örüljünk annak és dicsőítsük érte Istent, írja Péter apostol. De vajon mi hogyan viszonyulunk ehhez? Szeretünk-e szenvedni? Erről szól igehirdetésében Erdélyi Zoltán perbetei lelkipásztor.
Gál László egy éve szolgál Rimasimonyiban, korábban a komáromi gyülekezet beosztott lelkipásztora volt. Az egyházközség presbitériuma az idén, június 24-én hívta meg a gyülekezet élére. A Zsinati Tanács jóváhagyása után szeptember 30-án került sor az anyaegyházközségbe való megválasztására, majd októberben ünnepi istentisztelet keretén belül be is iktatták hivatalába. Ennek apropója kapcsán beszélgetünk vele.
A napokban fejeződött be a kisóvári református templom külső felújítása, amelyhez anyagi támogatást nyújtott a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapja is. A mindössze hat tagot számláló gyülekezetnek óriási áldozatvállalást kellett hoznia, de mások is hozzájárultak anyagiakkal a munkálatok mielőbbi befejezéséhez. Kiss Gyula megbízott gondok ad tájékoztatást az elvégzett munkákról.
A műsorban ezen kívül lesznek egyházi hírek, de kiértékelésre kerül a bibliaismereti verseny is.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





