2013.06.24. Határtalan
Mai összeállításunkba kárpátaljai és magyarországi hírekből válogattunk.
Sokan csak játszottak a tavalyelőtti népszámlálási kérdőívek kitöltésekor – vélik szociológusok. A Károli Gáspár Református Egyetem „A vallásosság és a felekezetek helyzete Magyarországon a népszámlálási adatok tükrében" címmel szervezett tudományos konferenciát, amelyen az is elhangzott: nagyon sokan rejtőzködtek, vagyis nem nyilatkoztak a nemzetiségükre és vallásukra vonatkozó kérdésre. Máté-Tóth Andrással, a Szegedi Egyetem Vallástudományi Tanszékének vezetőjével, a Bécsi Egyetem magántanárával Fekete Zsuzsa beszélgetett.
Négyoldalú üzletember találkozót tartottak június 19-én Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat és a Magyar-Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett találkozó célja a magyar vállalkozók együttműködésének erősítése a határmenti régiókban. Fábián Kata összeállításában elsőként Virág Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnökét kérdezte.
Kárpátaljai gyermekek táboroznak a Szeged-Honvéd téri gyülekezet családjainál ezen a héten. Mint rádiónknak Sipos József a tiszaujlaki és a tiszakeresztúri gyülekezetek lelkésze elmondta: a napokban eljutnak majd például az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, ami azért is fontos, mert a csoportból több gyermek ukrán iskolába jár, és sosem hallott a magyarság történelméről. Készítette: Hegedűs Márk
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





