2013.06.25. Határtalan
A Kárpát-medencei református rádiók közös műsorában ma kárpátaljai, és magyarországi híreket hallhatnak.
Megnyitotta az ország első migráns tanodáját a Református Missziói Központ. A menekülteket és a bevándorlókat befogadó 150 négyzetméteres, fővárosi, Váci utcai épületben 13 szociális munkás és önkéntesek foglalkoznak a kliensekkel. A migráns tanoda megnyitóján készült Fekete Zsuzsa összeállítása.
A folytatásban a Nagybányai Református Egyházmegyéhez tartozó Vámfalu gyülekezetét ismerhetik meg lelkésze, Balla Gábor István bemutatásán keresztül. Balla Gábor korábban Nagykolcson, illetve Nagyszalontán volt segédlelkész, így a korábbi, mintegy tízéves szolgálati tapasztalatairól is beszélt mikrofonunk előtt.
Aki már töltött kórházban néhány keserves napot, hetet, az tudja, milyen nagy szükség van a betegágyon fekvőnek arra, hogy valakivel beszéljen a gondjairól, problémáiról, a lelkét terhelő érzésekről. Ezt az igényt felismerve határozott a Kárpátaljai Református Egyház, pontosabban a Beregi Egyházmegye és a beregszászi gyülekezet vezetése 2009-ben úgy, hogy kórházmissziói szolgálatot szervez a beregszászi járási kórházban. Kincses Margittal négyéves kórházlelkészi tapasztalatairól beszélgettünk.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





