2013.06.26. Határtalan

Hogyan tudnánk megmutatni, mennyi szeretet van bennünk? Hogyan váljunk támaszaivá az öröklét kapujában állónak? Hogyan tudnánk vigasztalni a sírót, aki egyedül maradt? Ezekre a kérdésekre is választ kerestek az „Egy lépés” konferencián Dunaszerdahelyen.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A hagyományoknak megfelelően ünnepi istentisztelettel zárta a tanévet a Sárospataki Református Teológiai Akadémia. Az intézményben az Isten iránti bizalomra neveljük a diákokat – mondta tanévzáró beszédében Enghy Sándor rektor, aki átadta az okleveleket a sikeres záróvizsgát tett hallgatóknak. Teológus szakról összesen 3 hallgató lép gyakornoki pozícióba, akik a következő 10 hónapban lelkipásztori felügyelettel szolgálnak a gyülekezetben. Ők is megszólalnak következő összeállításunkban, amelyet Kojsza Péter készített.

Dunaszerdahelyi Református Egyházközség, a Dunaszerdahelyi Református Nőszövetség és a Kálvin Polgári Társulás szervezésében Egy lépés címmel konferenciára került sor Dunaszerdahelyen a református templomban. A konferencia három kérdésre kereste a választ: Hogyan tudnánk megmutatni, mennyi szeretet van bennünk? Hogyan váljunk támaszaivá az öröklét kapujában állónak? Hogyan tudnánk vigasztalni a sírót, aki egyedül maradt? A betegek, haldoklók, gyászolók, egyedül maradtak lelkigondozásában és szeretetszolgálatban nyújtott segítségről szóló konferenciáról készült felvidéki munkatársunk Iski Ibolya összeállítása.

A „KULTÚRÁK KÖZÖTTI KOMMUNIKÁCIÓ A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN” egy több éve tartó nemzetközi projekt, amelynek keretében nyolc középiskola működik közre. A közreműködés formája az ún. nemzetközi osztály, amely párhuzamosan két tevékenységből áll: diákcseréből és tanárcseréből. A nemzetközi osztályba minden alkalommal a különböző országok egy-egy középiskolájából 4 diák és 1 tanár érkezik. Az osztály diákjai és tanárai számára minden nyáron lehetőség nyílik egy közös táborozásra. A projekt legfőbb célja, hogy a Kárpát-medencében élő, kulturálisan egymáshoz oly sok pontban kapcsolódó tanárok, fiatalok ismerjék meg egymás gondolkodását, értékeit, törekvéseit, tanulják meg tisztelni és elfogadni egymást, hogy előítéletektől mentesen együtt vegyenek részt a közös európai jövő kialakításában. A kárpát-medencei osztályt idén Kárpátalja látja vendégül. A program házigazdája a beregszászi Bethlen Gábor magyar gimnázium. A nyitóünnepséget hétfőn tartották. Fábián Kata összeállítását hallják.

Az országos bibliaismereti vetélkedőt évente szervezik meg Erdélyben. A verseny dézsi szakaszáról Márton Előd lelkipásztor kérdezte Szecsődi Árpád munkatársunk

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...