2013.06.27. Határtalan

Mai összeállításunkban erdélyi, kárpátaljai, és magyarországi híreket hallhatnak.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Európában is egyedülálló egyházi téglagyűjtemény nyílt a tiszaszentimrei református templom harangtornyában. A gyűjteményt Fodor Gusztáv lelkipásztor álmodta meg, munkáját a Monarchia Bélyeges Téglagyűjtők Egyesülete segítette. Összeállításunkban elsőként Koczurné Tóth Ibolyát, Tiszaszentimre polgármesterét hallják. Majd Beszterczey András, esperes, illetve Fodor Gusztáv református lelkipásztor mondják el gondolataikat.

Az "Integrált szolgáltatások a szakmai fejlődés elősegítése mentális problémákkal küzdő felnőttek számára" cimű projekt 3 év alatt elért eredményeit mutatták be az Estuar alapítvány munkatársai a június 20-án tartott sajtótájékoztatón. A Projektről Balázs Orsolyát, az Estuar alapítvány szociális munkását kérdezte Szecsődi Árpád.

A férfi és a nő kapcsolata mindig különleges kapcsolat volt. Melyik az erősebb és gyengébb? Melyik az értékesebb, a fontosabb? – olyan kérdések, melyek elterelik figyelmünket a lényegről. A férfi legyen férfi, a nő pedig nő és töltsék be saját szerepkörüket. Gogola István keresztyén pszichológust Fábián Kata egy fiataloknak tartott előadás után kérdezte.

Nem is gondolnánk, hogy az informatika, amely átszövi mindennapjainkat, micsoda lehetőségeket rejt magában a fogyatékkal élő emberek számára. Különösen így van ez a vak és gyengén látó emberek életében, akik egy képernyőolvasó szoftver segítségével internetezni, tanulni, dolgozni és kikapcsolódni is tudnak. Sőt a legújabb program segítségével Mindennapi Igét is kapnak a felhasználók. Szuhaj Mihállyal az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány ügyvezetőjével és Herczeg Lajos informatikusokkal az új szolgáltatásról Varga Kata beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...