2013.07.04. Határtalan

Mai összeállításunkban kárpátaljai és magyarországi híreket hallhatnak.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Felvételt hirdet a Szent Imre Szakkollégium. Az intézménybe szegedi felsőoktatásban tanuló hallgatókat, vagy oda felvételt nyert fiatalokat várnak – mondta rádiónknak Serfőző Levente igazgató. A kollégium nem csak katolikus, hanem más keresztyén egyházak fiataljait is fogad, köztük reformátusokat is. Jelentkezni augusztus 1-éig lehet.

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet, miután több éve figyelmet fordít a KRISZ-heteket kinőtt családosokra, tavaly kaput nyitott a tini korosztály, azon belül is a 14–16 évesek felé. Számukra augusztus első hetén egy rendhagyó alkalmat készítettek az aklihegyi keresztyén ifjúsági táborban. Az első tini héten 115-en vettek részt, s a jelek szerint azoknak sem kell elkeseredni, akik első alkalommal nem tudtak ott lenni. Idén július 7 és 13. között rendezik meg három helyszínen a tiniknek szánt hetet. Szanyi Györggyel, a szervezet elnökével a tinihétről beszélgettünk. Az interjút Fábián Kata készítette.

Nyár folyamán kihelyezett evangelizációs heteket és missziós csendesdélutánokat tart a kárpátaljai Bethesda, Szenvedélybetegeket Mentő Misszió. Az alkalmak során a misszió munkatársai úgymond házhoz mennek, hisz a kiszállások alatt olyanokat is megszólíthatnak, akik direkt, a misszió alkalmain nem vennének részt. Ukrajnában súlyos gondot jelent az alkoholizmus, de Istenhez fordulni nemcsak a szenvedélybetegeknek lehet. Egy missziói alkalom után rádiónknak Nagy Enikő magyartanár beszélt arról, hogy az ő életében hogyan történt meg ez a fordulat. A felvételt Fábián Kata készítette.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...