2012.11.27, Határtalan

Összeállításunkban Erdély, Kárpátalja, partium és az anyaország híreiből hallanak válogatást.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Egy éves fennállást ünnepelte a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiája. A korábban tiszthelyetteseknek, ma már altiszteknek hívott állománykategória (az őrmesterektől a zászlósokig) képzése évek óta zajlik a Duna parti városban – Horváth Gábor dandártábornokkal, parancsnokkal, Tóth Béla beszélgetett.

Az Ökumenikus Segélyszervezet és az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ közösen valósította meg azt a félmillió euró értékű fejlesztő programot, amely az Európai Unió Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Programja keretében jöhetett létre. A Munkaerő-piaci képzési programok hátrányos helyzetűeknek Beregszászon és Miskolcon című kétéves fejlesztési munkát lezáró és bemutató záró konferenciára hétvégén került sor Beregszászban. A rendezvényen Rácsok Balázst, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet országos szakmai vezetőjét, majd egy a programban résztvevő diákot kérdeztünk.

Doktor Fehér Ember volt a címe a Nyitott szemmel előadássorozat novemberi kiadásának, amelynek meghívottja Turóczi Ildikó családorvos volt. A doktornő két hónapot töltött Kamerun Iszu nevű királyságában. Az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház szervezésében történő beszélgetőest után Mihály Noémi Turóczi Ildikóval beszélgetett.

GERGELY EDÓ MONYÓMESÉK című gyermekkönyvét mutatták be november 22-én, csütörtökön délután 6 órától a Reményik Sándor Galériában, Kolozsváron. A könyvbemutatón Visky Anna beszélgetett a szerzővel és Kürti Andreával, a kötet illusztrátorával. Összeállításunkban Deák Anita interjúja hangzik el a szerzővel, Gergely Edóval.

A Református Iszákosmentő Misszió a Magyar Kékkereszt Egyesülettel közösen végzi a szolgálatát a szenvedélybeteg családokért. Vallják, hogy az evangélium üzenete Jézus Krisztus által gyógyulást ad depressziós és függőségben élő barátainknak, testvéreinkké teszi őket és helyreállítja családi életüket. Az egész országból fogadják azokat a segítséget kérő embereket, akik nyitottak az Isten által kínált új élet lehetőségére. A 13 napos gyógyító konferenciákon túl a dömösi kékkereszt kórházban utógondozó és családi heteket is tartanak. Az iszákosmentő misszióban végzett munkáról Némethné Balog Katalinnal beszélgetünk. A felvétel a Kárpát-medencei missziósok találkozóján készült. Készítette: Rácz Ervin.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...