2013.07.22. Határtalan

A Határtalan mai műsorában egy-egy hírt hallhatnak Magyarországról, Erdélyből, illetve Kárpátaljáról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Csaknem 2 millió forintnak megfelelő lejt adott át a Bihari Református Egyházmegye a Magyar Református Szeretetszolgálatnak a dunai árvíz miatt bajbajutottak megsegítésére. Az egyházmegye adományát kedden egy sajtótájékoztató keretében vehette át Debrecenben, Pál Sándor az MRSZ kuratóriumának elnöke Mikló Ferenc esperestől, aki elmondta, hogy mind az 59 gyülekezetük adakozott, még a legkisebbek is. Példaként említette Magyarcséke szórványgyülekezetét, amely összesen 8 tagot számlál, ők 100 lejt, azaz mintegy 7 ezer forintot gyűjtöttek össze. A Bihari Egyházmegye, Királyhágómelléki Református Egyházkerület legnagyobb megyéje, amely egykor a Tiszántúli Egyházkerület része volt, ma 59 gyülekezetet számlál.Solymosi Miklóselsőként Pál Sándort, a Szeretetszolgálat kuratóriumának elnökét kérdezte

Elrajtolt a 11.  Félsziget könnyűzenei fesztivál, amelynek ezúttal a kolozsvári Gorbó völgye ad otthont. A könnyűzenei koncertek mellett, alternatív tevékenységeket is szerveznek a fesztivál területén. A kulturális programok szervezését az Insomnia kávéház vállalta magára, a programokról és azok szervezési nehézségéről a kávézó tulajdonosával, Szántai Jánossal beszélgettünk. Szerkesztő: Szegedi Csaba és Kiss Gábor

Idén nyáron az ukrán parlament megszavazta az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvényt. A jogszabály – amellett, hogy továbbra is az ukránt jelöli meg egyetlen államnyelvként – lehetőséget teremt arra, hogy azon közigazgatási egységek területén, ahol egy kisebbségi nyelv beszélőinek aránya eléri a 10%-ot, az adott nyelv regionális nyelvként használható lehet. Csakhogy az ukrán állam a jogokat biztosítja, de az alkalmazásához szükséges feltételeket már nem teremti meg…. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán működő Hodinka Antal Intézet 2012 novemberében mutatta be első alkalommal a Látható kétnyelvűség: nyelvpolitika képekben című poszter-kiállítását. A kiállításon megtekinthető poszterek, az azokon látható képes levelezőlapok, postai bélyegzők, hivatali pecsétek, fotók, dokumentumok azt szemléltetik, hogy az egyes történelmi korszakokban hogyan jelentek/jelennek meg a régióban használatos nyelvek, hogyan működött a közélet két- és többnyelvűsége, s alkalom kínálkozik arra is, hogy összevethessék a mai helyzetet a korábbi korokkal. A kiállítást azóta számos helyen bemutatták. Mi a szinevéri nyári akadémián láttuk újra, s megkértük dr. Csernicskó István nyelvészt, a Hodinka Antal Intézet vezetőjét, hogy tartson tárlatvezetést számunkra.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...