2013.08.05. Határtalan

Mai műsorunkban beszélgetést hallhatnak Kolár Péterrel a 2013. augusztus 10-én Kassán bemutatandó Benyovszky táncjátékról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Több uniós projektnek köszönhetően jó néhány szatmári református templom megújul. Többek között a tiszakóródi is. Erről a település református lelkipásztorát, Tiba Zsoltot kérdezzük. Majd a felújításról a Szatmári református egyházmegye esperesét, Bartha Gyulát hallják.  Joó Csaba a riporter.

2013 szeptemberétől ismételten − immár 13. alkalommal − hirdeti meg a Nyíregyházi Főiskola gazdálkodási és menedzsment szakát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A szak oktatása kizárólag magyar nyelven, a Nyíregyházi Főiskola oktatóinak bevonásával történik Beregszászon, a főiskola tantermeiben. Felvételi vizsga nincs, a pontszámokat az érettségi alapján számítják. A képzés 7 féléves, melynek költségét a magyar állam viseli. A képzésről a Nyíregyházi Főiskola munkatársai részletes tájékoztatást tartottak augusztus 2-án. Birta Zoltán riportjában elsőként dr. Galó Miklós főiskolai tanárt, majd Csizmadia Valériát, a Nyíregyházi Főiskola képzési igazgatóját hallják.

Kihagyták a felvidéki magyarokat az Európa Kulturális Főváros programokból. Kolár Péter a CSEMADOK kassai elnöke rádiónknak elmondta: ők több magyar programot szerveznek erre az évre, pl Augusztus 10-re, amikor a Honvéd együttes bemutatja a Benyovszky c. táncjátékot, amelyet pár évvel ezelőtt már bemutattak a Szegedi Nyári Szabadtéri Játékokon. A táncjáték Benyovszky Móric kalandos életét viszi színre, zenéjét Szarka Tamás, a Ghymes frontembere szerezte, s az előadásban, amelyet Zsuráfszky Zoltán rendezett, közreműködik a kassai Železiar, a lengyelországi, sziléziai Patria tánccsoport, a cseh Gabrhel tánccsoport, afrikai táncosok és szlovákiai gyerekek.  A táncjáték előtt a Ghymes ad koncertet. Beély Katalin elsőként Kolár Pétert kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...