2013.08.09. Határtalan

Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Aláírást gyűjtöttek az Ispotály, az Erzsébet és a Salétrom utcák lakói Debrecenben, mert a tervek szerint a környékükre költözik az ökumenikus segélyszervezet nappali melegedője. A legtöbben a lakásukat féltik, mondván, nem tudják majd eladni árában, de akad olyan is, aki a házak közötti játszóteret félti a hajléktalanoktól. A közgyűlés már döntött az új helyszínről, de a bérleti szerződést még nem kötötték meg a szervezettel. A központ vezetője, Figeczki Tamás debreceni kollegánknak azt mondta, készek a kompromisszumra és igyekeznek megoldani az esetleges konfliktusokat.

Gulácsy Lajos református lelkész, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke ma 88 éves. „Életútja tanúságtétel a hitben való kitartásról egy embert és lelket próbáló korban” – olvassuk róla. Pályája a kárpátaljai ébredési mozgalomban indul, majd a kommunista hatóságok meghurcolják, és hét évet tölt egy kazahsztáni lágerben. 1994 és 1998 között tölti be a püspöki tisztséget. Idős kora ellenére ma is szüntelenül dolgozik. Ha csak teheti, hirdeti az Isten megtartó hatalmát úgy a fiatalok, mint az idősek között. A tiszteletbeli püspökkel Fábián Kata beszélgetett.

Augusztus 10-én megrendezik az első, hagyományteremtő Vizsolyi-Biblia zarándoklatot. Arra kérik az érdeklődőket, hogy aznap délelőtt 11:00 órakor gyűljenek össze a gönci református templomkertben Károlyi Gáspár szobránál, és onnan indulva, Göncruszkán és Vilmányon át járják végig a Biblia-földjét, egészen a vizsolyi református templomig. Stúdiónk vendége volt Kovács Zsolt Levente, vizsolyi lelkipásztor, aki most átnyújtja a zarándoklatra a meghívót.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...