2013.08.14. Határtalan

Mai műsorunkban megszólalnak az ipolypásztói napközis tábor résztvevői és szervezői.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A református templom felszentelésének 75. és az itt szolgáló lelkész-házaspár beiktatásának 25. évfordulóját ünnepelte a vásárosnaményi gyülekezet vasárnap. Kelemen Gyula esperes irányításával 1938-ban készült el a reformáció idejében alakult vásárosnaményi gyülekezet 4. temploma. Dr. Pótor Imre és felesége, Pótorné Beregszászi Erzsébet éppen ennek a templomnak az 50 éves jubileumára érkezett meg új szolgálati helyére Rétközberencsről. A jubileumi hálaadó napon készült összeállításban Veszprémi Erzsébet az ünnep üzenetéről Bölcskei Gusztávot, a Tiszántúli Egyházkerület püspökét, az ünnepség igehirdetőjét kérdezte elsőként:

Augusztus 12-én, hétfőn délben a kolozsvári TIFF Ház teraszán került sor a 4. Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek utolsó sajtótájékoztatóra. Nem csoda, hogy ez az utolsó, hiszen néhány nap múlva kezdődik az augusztus 19-25. közötti rendezvénysorozat, amelynek egyik leglátványosabb része az István, a király rockopera lesz. A tájékoztató után Gergely Balázs főszervezővel beszélgettünk az idei Kolozsvári Magyar Napokról. Riporter: Deák Anita

Gulácsy Lajos református lelkész, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke ma 88 éves. Életútja tanúságtétel a hitben való kitartásról egy embert és lelket próbáló korban. Pályája a kárpátaljai ébredési mozgalomban indult, majd a kommunista hatóságok meghurcolták, és hét évet töltöt egy kazahsztáni lágerben. 1994 és 1998 között töltötte be a püspöki tisztséget. Idős kora ellenére ma is szüntelenül dolgozik. Ha csak teheti, hirdeti az Isten megtartó hatalmát úgy a fiatalok, mint az idősek között. A következő percekben a tiszteletbeli püspök visszaemlékezését hallják. A felvételt Fábián Kata készítette.

Július 31. és augusztus 2. között zajlott másodízben Ipolypásztón a falu és a gyülekezetek közös szervezésű napközis tábora, Az én házam az én váram címmel. A táborról, a szervezésről a falu polgármesterét, Mészáros Ottót, valamint a táborozó gyermekeket felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...