2013.08.29. Határtalan
Mai adásunkban a kárpát-medencei református rádiók összeállításában magyarországi, erdélyi és kárpátaljai tudósításokat hallhatnak.
A 4. kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken, augusztus 23-án a Farkas utcában a rádió munkatársa felkereste a Diakónia Keresztyén Alapítványt, valamit a Református Telefonos Szeretetszolgálatot. Szecsődi Árpád a Diakónia részéről Tóth Csilla Katalinnal , illetve a Reftelsz részéről Sajó Norberttel beszélgett.
Idén is meghirdette országos iskolatáska-gyűjtő akcióját a Magyar Református Szeretetszolgálat. A kampányt tavaly indították el, akkor több ezer táska gyűlt össze. Az adományokat idén is belföldi, és határon túli rászoruló gyermekek kapják. A részletekről Gilice Rékát, a Magyar Református Szeretetszolgálat szóvivőjét kérdeztük. A riporter Csernath Erzsébet.
A KRISZ-hét – mára már-már „kultikus” jelentőséggel bíró, a 16 éven felüli kárpátaljai református fiatalság köreiben fogalomnak számító rendezvény… Idén immár tizenegy éve, hogy a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet megszervezte az első KRISZ-hetet, számos rendezvénye közül a legnagyobb érdeklődés övezte fiataloknak szóló programját, s a hét iránti érdeklődés egyre csak növekszik. Dancs Edina ifjúsági lelkésszel az idei KRISZ-hetekről beszélgettünk. Az interjút Fábián Kata készítette.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





