2013.09.04. Határtalan
Mai műsorunkban beszélgetést hallhatnak a legenyei leányegyházközség templomfelújításáról.
A IV. Nemzeti Tanévnyitót az ország leghosszabb ideje folyamatosan működő oktatási intézményében, a 475 éve fennálló Debreceni Református Kollégiumban tartották volna az eredeti tervek szerint, ám az időjárásra való tekintettel a szervezők a helyszínt megváltoztatták. Így a 2013-2014-es tanévet a Kölcsey Központ Nagytermében nyitotta meg az emberi erőforrások minisztere. Buzás Bori összeállítása.
A Legenyei Református Egyházközség határmenti kis gyülekezet, nyelvhatár is egyben, hiszen az utolsó is ezen a környéken, Terebes vonzáskörében, ahol egy nyelven, magyarul folynak az istentiszteletek. A műemlék templom felújítása több éve égető problémája a kis gyülekezetnek, annál is inkább, mivel ez év tavaszán egy viharkár miatt az egyházközség végül belefogott a templomjavításba. Györky Szilvia felvidéki önkéntes munkatársunk beszélgetése Jánosik Tibor gondnokkal.
Újra fogadja a gyerekeket Bánkon a Református Óvoda. Az intézmény ezelőtt az önkormányzat tulajdonában volt, de tavaly nyáron bezárta kapuit, annak ellenére, hogy igény továbbra is volt a működésére. A bánki gyülekezet lelkipásztora Buzás Dénes először a történet előzményeiről beszél. A riporter Buzás Bori.
Speciális igényű gyermekek és családtagjaik számára rendeztek találkozót a Kárpátaljai Református Egyházban. A találkozó első napján Taracköziné Nemes Mónika lelkipásztor, pasztoralpszichológus tartott előadást. Ebben három ellentétet dolgozott fel: tökéletesség kontra tökéletlenség, erő és erőtlenség, profizmus kontra hűség. Ezek az ellentétpárok az előadó szerint valamennyi család életében megjelennek
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





