2013.09.06. Határtalan
Mai összeállításunkban is a Kárpát-medencei Református Rádiók tudósítóinak híreiből válogattunk.
Szeptemberben elkezdődik a Református Kollégium és tagintézményeinek felújítása, mely az intézmények költözésével jár. Ezzel megvalósul gyakorlatban is az integráció, hiszen a nem hitéleti képzésben résztvevő hallgatók is a Hittudományi Egyetem Kálvin téri Campusába járnak majd előadásokra. A Kollégium fiúinternátusa a Maróthi György Kollégiumban kap helyet, így az egyetemi hallgatókat nagyobb épület várja tanévkezdéskor. A részletekről és a végleges tervekről Dr. Fekete Károllyal, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorával Papp Ferenc beszélgetett.
Megtartotta első tanévnyitó ünnepségét az Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon. A kazincbarcikai iskola a Tiszáninneni Református Egyházkerület legnagyobb létszámú, új intézménye. Összesen 800 nappali tagozatos diákkal kezdik a tanévet, akik 4 szakmai képzésben tanulhatnak. Kojsza Péter összeállítása.
Húszéves a Kárpátaljai Református Egyház 1993-ban elsőként indított oktatási intézménye, a Nagyberegi Református Líceum. A történelmi léptekkel mérve nem túl hosszú jubileumot a nagyberegi líceum háromnapos rendezvény-sorozattal méltatja szeptember 13–15-én. Az ünnepségen adnak hálát Istennek, és megemlékeznek azokról az emberekről, akik ezért az intézményért imádkoztak és áldozatot hoztak. Az iskolaindítás fontosságáról és fenntarthatóságáról Zán Fábián Sándort, a KRE püspökét kérdeztük. A felvételt Fábián Kata készítette.
A nyáron megújult, megszépült a kisgyermekes debreceniek körében népszerű Református Óvoda épülete, erről hallanak mai összeállításunk végén.Tóth Emeseriportja
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





