2013.09.18. Határtalan
Mai műsorunkban hallgassa meg a kulcsodi gyülekezet napközis táborában készül összeállításunkat.
Kolozsváron ülésezett pénteken és szombaton a Református Egyházak Világközösségének Európai Tanácsa. A szervezet ezentúl a gyűléseket az egyes tagegyházak területén tartja, hogy megismerjék az egyes országokban élő reformátusok problémáit. A szervezet elsősorban a református egyházak közötti párbeszédet próbálja szorgalmazni. A kolozsvári gyűlésen azonban arról is szó esett, hogy milyen következményei lesznek annak, hogy a szervezet elköltözteti székhelyét Genfből Hannoverbe. Ódor Balázzsal, a Református Egyházak Világközössége európai alelnökével beszélgettünk, arra kértük, hogy elsősorban a Világközösség tevékenységét, céljait ismertesse hallgatóinkkal.
Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal csatlakozott a Templomok éjszakája országos programhoz a Debreceni Református Kollégium Múzeuma. Szeptember második szombatján körsétát szerveztek a belváros különböző felekezeteknek otthont adó templomaiban. A résztvevők nem csak az épületekbe nyerhettek bepillantást a rendezvényen, azok múltjáról, történelmi jelentőségéről is tájékozódhattak. A program iránt óriási volt az érdeklődés, így máris a folytatást tervezik. Oláh Ilona a riporter.
Történelmi pillanat volt a bulcsúi reformátusok életében, amikor vasárnap beiktatták tisztségébe a gyülekezet első önálló lelkipásztorát, Iván Gusztávot. Elsőként a gyülekezet nem mindennapi történetéről Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka beszélt rádiónknak.
Már hagyományosan minden évben megrendezik Kulcsodon az ötnapos napközis tábort a gyülekezet alapiskolás korú gyermekei számára. A tábor sikeréhez hozzájárulnak a volt gyermektáborosok, az ifjúsági bibliaóra tagjai is. Az idei együttlét témájául a Babiloni fogságban lévő Dánielnek és társainak a története szolgált. Erről szóltak a délelőtti bevezető magyarázatok, majd a csoportos beszélgetések is, amelyeket sok-sok játék követett. A tábor helyszínéül a templom, a környező zöld terület és a helyi kultúrház szolgált. A foglalkozások délelőtt kilenc órától délig tartottak, majd délután kettőkor folytatódtak egészen öt óráig. A táborról készült felvidéki munkatársunk, Iski Ibolya összeállítása
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





