2013.09.23. Határtalan

Mai műsorunkban a Negyeden első alkalommal megszervezett alapiskolás korosztályú gyermekek napközis táboráról számolunk be.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Az iskola húszéves fennállására emlékezve szeptember 14-én emlékkövet állítottak a Nagyberegi Református Líceum udvarán. Az iskola jelenlegi vezetése Isten és az alapító tagok felé fejezte ki ezzel a tiszteletét. Fábián Kata összeállításában Tóth László lelkész-igazgatót, Gulácsy Lajos nyugalmazott püspököt és Béres László barkaszói lelkipásztort, a líceum egykori diákját hallják.

Már alaposan benne vagyunk a szeptemberben és az új iskolaév is elkezdődött, de bizonyára sokan még mindig visszagondolnak a két hónapos szünidőben átélt élményekre.  Negyeden első alkalommal szervezték meg az ifjúsággal karöltve az alapiskolás korosztályú gyermekek napközis táborát. A gyermekek egy megadott térkép alapján indultak el megkeresni a kincset, közben pedig különféle feladatokat is meg kellett oldaniuk. Felvidéki munkatársunk, Iski Ibolya riportja következik.

Cikcakkban olvasnának a gyerekek? A kutatók válasza egyértelmű igen, hiszen a digitális nemzedék gondolkodása, olvasása sem lineáris, hanem ugrásszerű. A gyerekek megváltozott olvasási szokásaihoz, és információigényéhez igazodik a szeptemberben megjelent keresztyén szellemiségű Family Cikcakk magazin, amelyet az alsó tagozatos korosztálynak ajánlanak az alkotók. A lap főszerkesztőjével, és a Harmat Kiadó igazgatójával Fekete Zsuzsa beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...