2013.10.02. Határtalan
Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát.
Hálaadó istentisztelettel és egész napos programokkal ünnepelte meg szombaton, fennállásának 475. évfordulóját a Debreceni Református Kollégium együtt az idén 175 éves Dóczy Gimnáziummal. A jubileumi nap a 9 órakor a Kollégium Általános Iskolájában dolgozó művésztanárok alkotásaiból nyílt kiállítással kezdődött, ezután Mondando et dalolando címmel a Kollégium oktatási intézményeinek diákjai adtak zenés-irodalmi műsort az Emlékkertben. A 11 órakor kezdődött istentiszteleten Bölcskei Gusztáv a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Buzás Bori összeállítása:
A Debreceni Református Kollégium fennállásának475. aDóczy Gedeon Református Gimnázium, egykori leánynevelő intézet 175. éves évfordulója napján felavatták a középiskola második emeletén az intézményhez szorosan kötődő Szabó Magda írónő mellszobrát.
Hálaadó istentisztelettel és egész napos programokkal ünnepelte meg szombaton, fennállásának 475. évfordulóját a Debreceni Református Kollégium együtt az idén 175 éves Dóczy Gimnáziummal. Buzás Bori összeállítását hallották.
A felújított templomért adtak hálát vasárnap Kárpátalján a fancsikai reformátusok. A Fancsikai Református Egyházközség Máramaros-Ugocsa Megye egyik legrégibb gyülekezete. Ezt igazolják az 1598-ból származó feljegyzések is. Gyászos időszaka a gyülekezetnek az ellenreformáció ideje alatt volt, amikor 1759-ben kiűzték őket templomukból. Azonban a gyülekezet áldozatkészségének és az egyházhoz való ragaszkodásuknak eredményeként új templomot emeltek. Ennek a templomnak az utolsó nagyjavítása1997-ben történt meg. Ezért az utódok, a ma élő reformátusok, úgy döntöttek, hogy a hajlék felújítását nem halogathatják tovább. A munka 2011-ben kezdődött el. Kétharmad részét a gyülekezeti tagok adományából, egyharmadát pedig pályázaton nyert összegből finanszírozták. Ekkor azonban anyagi forrás hiányában a külső javítani valókat el kellett halasztaniuk. A munka csak idén folytatódott a torony és a templom külső javításával és festésével. Azonban a kisszámú, 180 fős gyülekezet hálás Istennek, hogy megáldotta őket erővel, szorgalommal, és meghallgatta a templomért felhangzó könyörgéseket. A hálaadó ünnepségről készült összeállításunkban elsőként Molnár Lóránt, a fancsikai gyülekezet lelkipásztora válaszol kérdésünkre.
A Kolozsvári Rádió és a Romániai Magyar Dalosszövetség közös koncerteken mutatja be a hazai énekkarokat és karnagyaikat. A sorozat keretében először a marosvásárhelyi "Nagy István" ifjúsági vegyeskar lépett fel a Kolozsvári Rádió koncerttermében, ahol motettákat és madrigálokat szólaltattak meg, Kovács András vezényletével. A Rómániai Magyar Dalosszövetségről Tóth Guttman Emese, a szövetség elnöke mesélt. Szerk. Deák Anita.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





