2013.10.04. Határtalan

Mai műsorunkban egy összeállítás erejéig visszatérünk a Zempléni Református Egyházmegye és a Fiatal Reformátusok Szövetsége keleti munkacsoportja által közösen szervezett ifjúsági táborhoz.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Kárpátalján tartott kihelyezett ülést október 2-án az ukrán parlament emberi jogi, kisebbségi és etnikumközi bizottsága. A magyarországi Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjaival folytatott megbeszélésén a két országot érintő közös problémákról, s a kárpátaljai magyar nemzeti kisebbségek jogairól esett szó. Az eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont. Birta Zoltán riportjában Tóth István beregszászi főkonzul, Potápi Árpád, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, Orosz Ildikó, a főiskola elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, illetve Gajdos István, az ukrán parlament emberi jogi, kisebbségi és etnikumközi bizottságának titkára mondja el gondolatait.

Októberben tartják a reformáció hónapját országszerte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezésében. A programsorozat hagyományosan október 31-én, a reformáció emléknapján zárul. A rendezvény mottója: "...kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket!" Az eseménysorozatról Fischl Vilmost, a MEÖT főtitkárátBeély Katalinkérdezte.

Október elsején a Romániai Református Egyház Zsinatának székházában, Kolozsváron találkoztak az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület, a Protestáns Teológiai Intézet, valamint a két egyházkerület lelkészértekezleteinek képviselői, hogy megbeszéljék a lelkésztovábbképzés kérdését. A találkozóról Kiss Jenő teológiai tanár számol be. Riporter: Kiss Gábor

Itt van az ősz, itt van újra, mondogatjuk a napokban, de a nyári emlékek, élmények még elevenen bennünk élnek. Hisszük, hogy így van ez azokkal a fiatalokkal is, akik idén nyáron vettek részt a zempléni egyházmegye és a Fiatal Reformátusok Szövetsége keleti munkacsoportjának közös szervezésében megvalósult ifjúsági táborban, ahová a konfirmáció utáni korosztályt várták. A táborról Molnár István, felvidéki önkéntes munkatársunk kérdezte Kiss Miklóst, a tábor egyik szervezőjét, Zsadon Zsuzsát, a miskolci „Vissza a világba” ifjúsági iroda munkatársát, a tábor egyik előadóját, valamint a táborban részt vett fiatalokat

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...