2013.10.14. Határtalan

Mai műsorunkban Magyarország, Erdély és Kárpátalja híreiből válogathat.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Magyarországi Református Egyház tavaly indította el, és idén hirdette meg másodszor az ökogyülekezeti cím és díj pályázatát. A cél, hogy minél több közösség felismerje a keresztény ember felelősségét a teremtett világ iránt, és mind szellemi síkon, mind a gyakorlatban tegyen a környezetvédelemért. Az idei Ökogyülekezeti címeket vasárnap (okt. 6.), a Teremtés Hete programsorozat zárásaként adták át hivatalosan a programhoz csatlakozóknak. Azt megelőzően kérdezte Szűcs Boglárkát, a Magyarországi Református Egyház ökogyülekezeti koordinátorát Oláh Ilona.

A Korunk Akadémia írói est sorozatának legutóbbi vendége Székely Csaba Imison-díjas drámaíró volt. A Bányavidék drámatrilógia írója az est után rádiónk munkatársának, Deák Anitának a kérdéseire is válaszolt.

A Debreceni Református Kollégium adott helyet a „Bethlen Gábor és kora” című kiállításnak, melyet később a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárában tekinthetnek meg az érdeklődők. A Magyar Országos Levéltár célkitűzése, hogy megemlékezzenek az egyik legnagyobb erdélyi fejedelem trónra lépésének 400. évfordulójáról. A részletekről Szendiné Orvos Erzsébettel a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának igazgatójával Papp Ferenc beszélgetett.

Kassa város ez évben Európa kulturális fővárosainak rangjára került. Ennek kapcsán két építész: Adriana Priatková és Pásztor Péter egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia tagja könyvet jelentetett meg Oelschläger-Őry Lajos életművéről, illetve elkészítették az építész jelentősebb műveit tartalmazó kiállítását. Oelschläger-Őry Lajos szepességi német származású magyar építész, aki élete legtermékenyebb időszakát a két világháború között (az első Csehszlovák Köztársaság idejében) Kassán töltötte. A legnevesebb épületei Kassán találhatók, mint a Forum Mozi vagy az Ortodox Zsinagóga és Iskola, a Kereskedelmi és Iparkamara épülete. De Kárpátalján is számos alkotásával találkozhatunk. Ilyen a munkácsi kereskedelmi akadémia, a Scala mozi és a zsidó árvaház, az ungvári zsidó iskola, illetve Nagyszőlősön a közösségi ház. A kiállítás Magyarország Ungvári és Beregszászi, valamint Szlovákia ungvári főkonzulátusa jóvoltából eljutott Beregszászba is. A megnyitóra október 10-én került sor a magyar főiskola Gross Arnold kiállítótermében. Fábián Kata riportjában a kiállítás kurátorát, Pásztor Péter építészt, a Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Kara Építészeti Tanszékének munkatársát, majd Tóth István beregszászi, illetve Bacskai József ungvári főkonzult hallják. A tárlat megnyitóján a vendégeket Szalipszki Endre, az ungvári magyar főkonzulátus konzulja köszöntötte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...