2012.12.03. Határtalan
Mai összeállításunkban hallhatnak három olyan református lelkipásztorról, akik a fasiszta szlovák államban zsidókat mentettek.
November utolsó pénteke a Ne Vásárolj Semmit! Nap. Az idei Napra a Tudatos Vásárlók Egyesülete kiadja a tudatos vásárlók új 12 pontját. Egyre többen gyűjtik szelektíven a hulladékot, egyre többen visznek magukkal szatyrot, kosarat vásárláshoz, és írnak cetlit, hogy tudják, mit kell megvenni és mit nem. Tény, hogy egyre többen vannak a környezettudatos és társadalmilag érzékeny vásárlók. Mégis, kevesen tudják, mik is azok a fontos dolgok, amikkel a legnagyobb hatást gyakoroljuk a környezetre. A részletekről Haraszti Anikó a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa számolt be rádiónknak.
A somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet november 21-én egész napos nemzetközi konferenciát szervezett Embermentők Magyarországon és Szlovákiában címmel. A Raoul Wallenberg-emlékév kapcsán megvalósult rendezvényt Németh Zsolt külügyi államtitkár nyitotta meg, majd a második világháború szánalmas eseményeit felidézve több történelmi tárgyú előadást hangzott el. A szlovákiai magyar vonatkozásúak közül említhetjük Simon Attiláét, aki Esterházy János és a zsidók kapcsolatáról szólt. Alapy Gáspár komáromi polgármester mártíriumát – aki sok zsidó polgártársával együtt a dachaui koncentrációs táborban pusztult el – Szarka László világította meg. Koncsol László pedig három zsidómentő, a fasiszta szlovák államban szolgált református lelkészről tartott érdekfeszítő előadást. Őt szólaltatta meg felvidéki munkatársunk, A. Kis Béla.
Az utolsó pillanatra hagyják az autósok a kötelező biztosítások megkötését az idén. Azoknak a járműtulajdonosoknak, akiknek január elsején van a biztosítási évfordulójuk, és váltani szeretnének, december elsején éjfélig el kell juttatniuk a felmondólevelüket a jelenlegi biztosítójukhoz. Ez a határidő mintegy 2,8 tized millió autótulajdonost érint. Azokat, akik még 2010 előtt vásárolták meg a járművüket. Cselovszki Zsoltot, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége gépjármű-szekciójának elnökét kérdezte Solymosi Miklós.
Napjainkban fontos kulturális szerepet tölt be a Boksay Múzeum. Több mint 5 000 kiállítási tárgyat tekinthetnek meg a látogatói: festményeket, grafikákat, szobrokat, stb. A múzeum büszkeségei azok a munkák, amelyek a kárpátaljai festőiskola alapítóinak ecsetei alól kerültek ki. A Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban látható a magyar XVII-XX. századi művészet legbőségesebb kollekciója, ami a közös történelem emlékének köszönhető. Sehol máshol Ukrajnában nem található ehhez hasonló gyűjtemény.
A múzeum 2013-ban a kárpátaljai közönség számára nehezen hozzáférhető tárlatnak ad helyet. A Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatójával, Erfán Ferenc ungvári festőművésszel, a Révész Imre Társaság tagjával a társaság beregszászi kiállításán beszélgettünk. A felvételt Fábián Kata készítette.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





