A Pátria rádió Világosság református egyházi műsorának október 27-ei ajánlata
A Pátria rádióban október 27-én a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsorban szó lesz Jézus tizenkét tanítványának a kiküldetéséről, a vágfarkasdi hálaadó ünnepségről, valamint bemutatjuk az érsekújvári gyülekezetet.
Jézus elérkezettnek látja az időt arra, hogy 12 tanítványát kiküldje az emberek közé, hogy hirdessék a megtérést, kiűzzék a gonosz lelkeket és gyógyítsanak. A kiküldetés üzenetéről szól a hallgatókhoz Molnár Árpád lelkipásztor, zsinati tanácsos.
Vágfarkasdon a község első református templomát az 1724-es árvíz semmisítette meg. Csak hatvan év elteltével építettek újat helyette, amelynek az alapkövét 1783. június 6-án helyezték el. A kőből és téglából épült templomot 1785 advent első vasárnapján szentelték fel. Harangja 230 esztendeje hívogatja a megfáradt embereket istentiszteletre. A templomot – a megromlott állaga miatt - a kilencvenes években kezdték el felújítani. A 85 ezer eurót felemésztő munkálatok 15 évig tartottak. Ezért adtak hálát október 13-án ünnepi istentisztelet keretében. Az eseményről Erdélyi Pál lelkipásztor számol be.
A közel 40 ezer lakosú Érsekújvárott a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 8863 magyar él. Reformátusnak 880 vallották magukat. Az egyházközség élén mintegy harminc éve Nátek Sándor lelkipásztort áll. Vele beszélgetek a gyülekezet mindennapjairól.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
A műsort a Pátria rádió hétfőn 11.05 órakor megismétli.
A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola Rádió honlapján is meghallgatható.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





