2013.10.29. Határtalan

A kárpát-medencei református rádiók mai műsorában egy-egy hírt hallanak Magyarországról, Erdélyből, illetve Kárpátaljáról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Több éves tervezés után pénteken letették az új színházterem alapkövét a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon udvarán. Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter, és Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke a Miskolc-Avasi műemlék református templomban tartott ünnepi istentiszteletet követően közösen helyezte el az alapkövet, és az alatta található időkapszulát. A 750 fő befogadására alkalmas többfunkciós közösségi teret – amely a város lakói számára is nyitott lesz – a tervek szerint pályázati, és állami támogatásból építik fel. Az ünnepségen Kojsza Péter kapcsolta be a mikrofont.

A Kárpátaljai Református Egyház iszákosmentő missziója hétvégén tartotta meg az idei évet záró csendesdélutánját. A misszió februártól novemberig minden hónap utolsó vasárnapján kiszállást szervezett egy-egy gyülekezetbe, ahol bizonyságtételek és igehirdetések által próbálták megszólítani a valamilyen szenvedélybetegséggel élő gyülekezeti tagokat. A záró alkalom a reformáció ünnepéhez is kapcsolódott... Fábián Kata felvételén id. Pocsai Sándort, a Bethesda Iszákosmentő Misszió lelkipásztorát, illetve bizonyságtevőket és résztvevőket hallanak.

„…Mert van még jövendő, és reménységed nem semmisül meg” – ezzel a jelmondattal rendezte meg őszi lelkész-presbiteri konferenciáját a Tiszáninneni Református Egyházkerület a Miskolci Egyetem díszaulájában október 26-án. A Hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ feladatai és kihívásai, illetve a református szakképzés hozadékai mellett az imádság és a munka összefonódásáról is szó esett. Kojsza Péter felvétele.

A Váróterem Projekt független színházi társulat október 24-én este mutatta be új darabját az Advertego-t. Az előadás után a társulat két színészével Vetési Nándorral és Simó Emesével beszélgettünk. Elsőként Vetési Nándor mesél a társulat történetéről.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...