2013.11.12. Határtalan

A reformáció emléknapja alkalmából Károli-díjat kapott Berkesi Sándor, aki több éven keresztül egyházunk Firesz Kórusának is karnagya volt.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Átadták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felújított tetőszerkezetét és homlokzatát Beregszászban. A magyar főiskolának otthont adó egykori Magyar Királyi Törvényház épülete 11 évig tartó munka után újult meg.

Az avatóünnepségen Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára mondott beszédet, majd Brenzovics László a beregszászi magyar főiskolát működtető A Kárpátaljai Magyar Felsőoktatásért Alapítvány elnöke, a KMKSZ alelnöke mondott köszönetet a támogatóknak. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola impozáns épületének felújítása a címer rekonstrukciójával lett teljessé, melyen a magyar Szent Korona látható kétoldalt angyallal. A címer készítője Matl Péter kárpátaljai szobrászművész.

Károli-díjjal köszönték meg Berkesi Sándornak a Debreceni Kollégium Kántusa karnagyának csaknem 5 évtizedes munkásságát a reformáció emléknapja alkalmából. A díjazottal Tóth Emese beszélgetett.

Spirituális Napot tartottak a Debrecen- Józsai Református templomban, melyre elsősorban lelkészeket vártak. A havi rendszerességgel megtartott alkalmak célja egyfajta elcsendesedés, lelki töltekezés. A lélek elcsendesülése, az Istenre való odafigyelés a befelé fordulás elengedhetetlen a szolgálatot teljesítő lelkipásztorok számára. Erre szolgál a Spirituális Nap, hogy töltést adjon a mindennapok feladatainak elvégzéséhez. Tóth Emese riportja.

A Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa Guttmann Mihály, a Zenelíceum egykori igazgatójának nevét vette fel. Az ennek tiszteletére szervezett emlék- és névadó hangversenyt követően Székely Árpád igazgatóval beszélgetett Mihály Noémi.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...