2013.11.14. Határtalan

A jövő nem körülöttünk, hanem bennünk születik! – hangsúlyozták a Tiszáninneni Református Egyházkerület éves közgyűlésén, amelyet ezúttal Sárospatakon tartottak.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A jövő nem körülöttünk, hanem bennünk születik! – hangsúlyozták a Tiszáninneni Református Egyházkerület éves közgyűlésén, amelyet ezúttal Sárospatakon tartottak. A főgondnoki megnyitót, és a püspöki jelentést követően az egyházkerület missziói, iskolaügyi, tanulmányi, gazdasági és kommunikációs bizottságának jelentéseit fogadták el az alkotótagok. Sike Gábor és Kojsza Péter összeállításában elsőként Csomós József református püspököt hallják. Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok, az iskolaügyi bizottság elnöke az iskolarendszer bővítéséről és fejlesztéséről beszélt rádiónknak. Az intézmények ügyeivel egyébként egy külön napirendi pontban foglalkoztak a közgyűlésen. Bemutatták például az új intézmények vezetőit, és szó volt az igazgatótanácsok megalakulásáról. Enghy Sándort, a tanulmányi bizottság elnökét hallják.

Kétéves munka után megújulva várja a hívőket a gerendkeresztúri református templom. A renovált templomot november 10-én adták át, igét hirdetett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Prédikációjában arról beszélt, hogy az örvendezés még nem hála, hálát adni csak az tud, aki nem veszi természetesnek azt, hogy valamit kap, aki nem hiszi azt, hogy jár neki. A felújítási munkálatokat két másik esemény is követte: az első és a második világháborúban elesett gerendkeresztúriaknak is emlékművet állítottak, ugyanakkor a Gerendkeresztúron elesett honvédek emléke előtt is tisztelegtek. Kiss Gábor összeállítása következik:

Nemrég beszámoltunk a Nagyberegi Református Líceum létrejöttének húszéves évfordulójáról, illetve több kárpátaljai templom és intézmény ebben az évben ünnepelte két évtizedes fennállását. Hiszen a rendszerváltást követően a ’90-es években volt ismét lehetősége arra, hogy iskolát, vagy épp templomot építsen. Hétvégén a Haranglábi Református Templom jubilált. Ahogy a többi, ez utóbbi is annak bizonyítéka, hogy a ’90-es évek elején a hit és az abból fakadó cselekedet minden akadályt le tudott küzdeni. Az utókor azonban vizsgálja meg saját hitét és cselekedeteit… Ezeket a következtetéseket vonták le a hálaadó alkalmon, amit november 10-én tartott a gyülekezet. Fábián Kata összeállításában Zán Fábián Sándor püspököt, id. Pocsai Sándor templomépítő lelkipásztort és Kovács Gyulát, a helyi gyülekezet lelkészét hallják.

November 16-án immár 13. alkalommal szervezik meg a Kolozsvári Ifisek Színjátszó Találkozóját Kolozsváron. Az idei rendezvény hagyományosan a Kolozsmonostori református templomban zajlik, viszont az esemény verseny jellegét megszüntették. A szervező Belvárosi ifi részéről Tussay Szilárdot Adorjáni Eszter kérdezte az idei találkozóról.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...