2013.11.25. Határtalan
Mai műsorunkban kárpátaljai és magyarországi híreket hallhat.
Pár évvel ezelőtt integrálódott be a Debreceni Református Hittudományi Egyetembe a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, és ettől a tanévtől a diákok egy épületbe is járnak. Az Egyetemen az integrációt követően tavaly elindult a Keresztény Ifjúsági Kör, amely elsősorban a nem hitéleti szakos hallgatókat kívánja megszólítani és közelebb hozni az egyházhoz. A részletekről Németh Áron református lelkipásztorral, a kör vezetőjével Buzás Bori beszélgetett.
A Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet évek óta minden szemeszterben megtartja evangelizációs alkalmait, ami nem csak a főiskolások körében vált népszerűvé. Isten igéje ezeken a rendezvényeken változatos módon, fiatalos zenei kísérettel, más-más lelkipásztor tolmácsolásában szólal meg. Az idei őszi evangelizációs esték tulajdonképpen hitmélyítő alkalmak voltak, melynek célja az volt, hogy igazán mélyre evezzenek a résztvevők, és szembenézzenek olyan ritkán emlegetett és megosztó kérdésekkel is, mit a Sátán személye, hatalma és az emberekre gyakorolt hatása például az okkultizmus és a babonaság által. Ezekben a kérdésekben Sipos József tiszaújlaki lelkipásztor segített eligazodni a hallgatóknak. Fábián Kata összeállításában elsőként Maksai Attilát, a főiskolai gyülekezet lelkipásztorát hallják.
Már elkezdődött Szegeden a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi karácsonya akció keretében a cipősdoboznyi ajándékok gyűjtése. Az adományozók persze nem csak kész dobozokat adhatnak, hanem egy-egy apróbb játékot, édességet, meleg ruhát, tisztálkodó szert, vagy könyvet. Hegedűs Edittel, a Kálvin téri gyülekezet diakónusával Hegedűs Másrk beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





