2013.11.29. Határtalan

Műsorunkban ma is a Kárpát-medence magyarlakta területeiről jelentkeznek tudósítóink.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A református egység jegyében tartott találkozót Mályiban, a Mécses Továbbképző központban a Kárpát-medencei Református Rádiómisszió. Az alkalomra Erdélyből, Királyhágómellékről, Felvidékről, valamint Kárpátaljáról érkeztek kollégák, akik többek között egy közös adventi kampányról is döntöttek. Taracközi Gerzsonnal, a rádiótanács koordinátorával Buzás Bori beszélgetett.

November 23-án a nyilvánosság előtt is bemutatkozott az idén októberben megalakult MATRISZ, a Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetsége. Az egyesület alapító tagjai Székelyföldtől Partiumig, Erdély számos településéről származnak. Az egyesület célja, hogy korosztálytól függetlenül közösségbe hívja a játék kedvelőit, alternatívát nyújtva az igényes szórakozásra. Az újonnan alakult egyesületről, a betölteni kívánt szerepéről, illetve jövőbeli terveikről Szász-Köpeczy Istvánnal  a MATRISZ alelnökével beszélgetett Mihály Noémi.

A Héttorony Fesztivál keretein belül Beregszászban Kiss Ferenc irodalomtörténészre emlékeztek barátai, pályatársai, az egykori tanítványok; és bemutatták a róla készült emlékkönyvet is. Kiss Ferenc Tiszapéterfalván született és a Magyar Királyi Főgimnáziumnak is növendéke volt. Amikor a Szovjetunióhoz csatolták Kárpátalját, nem folytathatta tanulmányait, szökésre kényszerült. Magyarországon a szakma elismert, rangos irodalmárává küzdötte fel magát. Emellett a közéletben betöltött szerepe is nagyon fontos volt, mert az akkori hatalommal szemben próbálta az értékek, az értékes kezdeményezések útját egyengetni úgy az irodalomban, mint például a táncház mozgalomban is. A megemlékezésen Kiss Ferencről szóló versek hangzottak el, és a jelenlévők elénekelték Kiss Ferenc dalát, a Péterfalva jó helyen van kezdetű éneket. A következő összeállításban elsőként Vári Fábián László költőt hallják, majd Antal Istvánt, a Kiss Ferenc emlékkötet szerkesztőjét, valamint ifj. Kiss Ferencet a Héttorony Fesztivál művészeti igazgatóját kérdezzük. A riportot Kricki Edina és Fábián Kata készítette.

Megszépült a vedresábrányi református templom. A romániai Érmelléki Református Egyházmegye közösségében több, mint két évvel ezelőtt kezdődtek a munkálatok, melyek során teljesen megújult a középkori eredetű műemléktemplom. A hálaadó ünnepi istentiszteletet vasárnap tartották. A részletekről Botos Júlia lelkipásztorral Tóth Éva beszélgetett. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...