2012.12.11. Határtalan
290. éves a magyar nyelvű istentisztelet Utrechtben, ennek kapcsán hallhat értékes információt a peregrinációról és a különösen szoros holland–magyar református kapcsolatok okairól.
Országosan és többféle módon tiltakoznak majd a hallgatók a tandíj ellen, Miskolcon például sztrájkra készülnek az egyetemisták, a részletekről most egyeztetnek az országos elnökséggel - mondta rádiónknak Szabady Szabolcs, a Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzatának elnöke. A kormány csütörtökön jelentette be, hogy a jövő szeptemberben kezdődő tanévben 10 500 főnek lesz ingyenes a képzés a felsőoktatásban, ez a szám 2010-ben 54 ezer, tavaly már csak alig 40 ezer volt, 2014-ben pedig csupán minden ötödik hallgatók részesülhet államilag finanszírozott képzésben. A hallgatói érdekképviseletek elfogadhatatlannak tartják ezt. Szabady Szabolccsal a HÖOK miskolci elnökével Tóth Éva beszélgetett.
290 éves a magyar nyelvű istentisztelet Utrechtben. Ezzel a címmel valósult meg december 1-jén az utrechti egyetem aulájában a Hollandiai Magyar Protestáns Keresztyén Lelkigondozó Szolgálat által szervezett szimpózium, melynek társszervezője a Debreceni Egyetem Néderlantisztika Tanszéke volt. A konferencián öt előadás hangzott el. Közülük három a peregrinus diákokkal foglalkozott, egy holland lelkipásztor a holland templomokban előforduló magyar hímzésekről tartott előadást, míg Tüski Márti, a lelkigondozói szolgálat vezető lelkésze a hollandiai magyar „egyház” mibenlétére világított rá. A szimpózium után – rövid értékelésre – felvidéki munkatársunk, A. Kis Béla kérte mikrofon elé Pusztai Gábort, a debreceni néderlandisztika tanszék vezetőjét, aki a peregrinációról és a különösen szoros holland–magyar református kapcsolatok okairól is beszél.
Kolozsváron December 8-án került megrendezésre a 7. Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom az Életfa Családsegítő Egyesület, a kolozsvári Szabadság napilap és az erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület szervezésében. Ezen a rendezvényen alkalmunk volt különböző családközpontú szervezetekkel is találkozni. Deák Anita interjúi következnek.
A rom, vagy a roma azt jelenti, hogy cigány, de azt is jelentheti, hogy ember. A romano glaszo szó szerint azt jelenti, hogy cigány hang, de szabadfordításban egyszerűen emberi hangnak is nevezhetjük. A Romano Glaszo együttes a hagyományos cigány és magyar népzene, valamint néptáncok képviselője. Műsorukban magyarországi, spanyol, balkáni, orosz és román népdalok szerepelnek az együttes által feldolgozott formában. A Romano Glaszo együttesben gyerekek és felnőttek közösen zenélnek. A dalok magyar, cigány, beás, spanyol és angol nyelven szólalnak meg. A népzene mellett fontos szerepet kap a néptánc is, amelyet a gyerekek adnak elő. Lakatos Györggyel a Romano Glaszo együttes vezetőjével a beregszászi romanapon találkoztunk. Fábián Kata felvételét hallják.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





