2013.12.06. Határtalan

Mai műsorunkban a kárpát-medencei református rádiók összeállításában Erdély, Kárpátalja és Magyarország híreiből hallhatnak válogatást.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Tehetségsegítő Tanács alakult októberben a felvidéki és a tiszáninneni református intézmények pedagógusainak együttműködésében. A tanács céljairól és a hazai tehetséggondozás helyzetéről, lehetőségeiről Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnokkal, a miskolci Lévay József Református Gimnázium igazgatójával Papp Andrea beszélgetett.

Ábrám Tibor beszámolt a Felső-magyarországi Tehetségsegítő Tanács megalakulásának részleteiről is.

December 3-án, Kolozsváron tartotta megbeszélését a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkársága által létrehozott és koordinált Roma integrációs munkacsoport. A tanácskozáson a roma integráció témakörében jártas szakemberek, pályázati és programmenedzsmenttel foglalkozó szakértők vettek részt, illetve olyan települések polgármesterei és alpolgármesterei, ahol az adott kérdés gondjai hatványozottan jelentkeznek. Kiss Gábor összeállítása következik.

A korábbi sikereken felbuzdulva idén is lesz Sion karácsony. December 19-én élő műsorral jelentkeznek a rádió műsorvezetői a Beregszász főterén található Fornetti kávézóból. A nap folyamán a szervezők ismét várják az elkészített cipődobozokat, hogy eljuttassák az arra rászoruló gyermekeknek. Birta Zoltánt, a Pulzus Rádió főszerkesztőjét kérdeztük a rendezvényről.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...