2013.12.16. Határtalan
A kárpát-medencei református rádiók mai összeállításában magyarországi, erdélyi és kárpátaljai tudósítások következnek.
Egy különleges megemlékezés volt a budapesti Erdélyi Gyülekezetben. Az 1989-es román forradalom áldozatainak állítottak kopjafát úgy, hogy megneveztek konkrétan egy román és egy magyar hőst, Ballai Zoltán Csabát és Mişan Luminiţa Corinát [Misán Luminicá Koriná].
Az egyiket szembelőtték, a másikat menekülés közben érte a halál. 1989-ben egybefolyt e két fiatal vére. Zalatnay István lelkészt hallhatják, valamint az ott elhangzott előadásokból részleteket Szesztay Ádámtól, aki a Külügyminisztérium főosztályvezetője. Az 1956-os forradalom
emlékeivel kötötte össze az 1989-es román történéseket Regéczy-Nagy László. Az összeállítást Fekete Ágnes készítette.
Magyar nyelvterületen a Bonus Pastor Alapítvány az egyetlen olyan szervezet, amely bentlakásos terápiával segít szenvedélybetegeken. Az ózdi Drogterápiás és rehabilitációs központban hosszú terápiára 20 férfit tudnak fogadni. A december 12-i, marosvásárhelyi sajtótájékoztatón elhangzott, egyik álmuk az, hogy a jövőben nők számára is nyissanak egy ilyen központot, hiszen a terápiában külön foglalkoznak férfiakkal és nőkkel. Az alkoholmentő misszió munkatársai elmondták, esetenként szexfüggőség, vagy romantikafüggőség miatt is kezelnek embereket, ezért is szükséges a nők és a férfiak különválasztása a terápiában.
A tizenöt éves Bolyai János kézjegyével ellátott könyvet adományozott az RMDSZ a Teleki Téka Alapítványnak. Az adományozást december elején jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, az átadásra december 12-én került sor a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárban. Kelemen Hunor beszédében elmondta, egy számára kedves kötelességnek tett eleget, amikor ezt a könyvet, amit 700 euróért vettek meg egy antikváriumból, átadta a Teleki-Bolyai Könyvárnak.
Luca napjához több népszokás is kapcsolódik. Ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetésekor jó ideje ez a nap volt az év legrövidebb napja (ellentétben a mai téli napfordulóval, ami december 21-én, esetenként 22-én van). Luca napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek. A Luca napi hagyományokról Gaál Adélt, a debreceni egyetem néprajz szakos doktorjelöltjét kérdeztük. A felvételt Fábián Kata készítette.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





