2013.12.20. Határtalan
15 évig újult meg a rimaszombati református templom. Az elvégzett munkálatokért ünnepi istentiszteleten adtak hálát Istennek a megtartatásáért.
Együttműködési megállapodást kötött a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Károli Gáspár Református Egyetem. A fő szempont a diákok versenyhelyzetbe juttatása, hiszen az ország hat legjobb egyeteme között van a Károli, amely ráadásul nemzetközi oktatási hálózattal és szerteágazó kapcsolatokkal rendelkezik. Kádár Péterrel, Bethlen Gimnázium igazgatójával Balázs Alexandra beszélgetett.
A rimaszombati híveknek tizenhárom évet kellett várniuk arra, hogy 1784-ben megkezdjék templomuk építését. 1771-től 1784-ig ugyanis tilos volt ezen a helyen a református vallás gyakorlása. Az akkori hívek Rimajánosiba, Alsópokorágyra vagy Zeherjére jártak istentiszteletre. A rimaszombatiaknak most újra tizenhárom évet kellett várniuk arra, hogy templomuk 2000 augusztusában megkezdett felújítása pont kerüljön. A hálaadó ünnepségen Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke is részt vett. Felvidéki munkatársunk, Iski Ibolya a gyülekezet lelkipásztorával, Molnár Sándorral beszélget.
A Kárpátaljai Református Egyház száz gyülekezetében átlagosan öt fogyatékos kiskorú él. Legtöbbjük idegrendszeri betegségben szenved, amelyek a viselkedés különböző torzulásával, valamint fizikai korlátozottságokkal járnak. Ők állandó odafigyelést, segítséget és védelmet igényelnek. Elsősorban ezeknek a gyermekeknek a helyzetén szeretne javítani a református egyház azáltal, hogy létrehozta a Mezővári határában épülő Nefelejcs gyermek-rehabilitációs központot. Mindebben sok-sok, önkéntes segítségnek, jóakaratú embernek volt része. Egy ilyen megmozdulás volt december 15-én a borzsovai gyülekezet részéről, hogy jótékonysági koncertet szervezett a központ támogatására. Fábián Kata összeállításában Szanyi Györgyöt, a borzsovai református gyülekezet lelkészét és Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyház püspökét hallják.
Karácsonyi előkészületeink igen sokfélék lehetnek. Hogy hogyan készülnek az ipolypásztói óvodában a gyerekek és anyukák közösen, az kiderül felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika beszélgetéséből.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





